2011. június 11., szombat

Sophie Kinsella: Segítség, kísértet!


Amikor Larát egy nap felkeresi nagymamája nővérének szelleme, a húszas éveiben járó vagány csaj egy pillanatra úgy érzi: megtébolyodott. Semmilyen racionális magyarázatot nem talál a történtekre, azt pedig mégsem érzi normálisnak, hogy egy kísértettel társalogjon. Sadie néni szelleme azonban nem foglalkozik Lara aggályaival, fontos feladatot bíz rá: meg kell keresnie rég elveszett nyakláncát, különben soha nem lelhet végső nyugalmat. Pedig szegény Larának a folyton zsizsegő Sadie néni nélkül is megvan a maga baja: nemrégiben indított üzleti vállalkozása máris a csőd szélén áll, egykoron a legjobb barátnőjének tartott üzlettársa mindent hátrahagyva meglépett Goába, ráadásul élete szerelme mindenféle indoklás nélkül szakít vele! Az eleinte nem kívánt barátság, azonban mind kedvesebbé válik Lara számára, és ahogy egyre több időt tölt a kísértet-nénikével, úgy válik mind izgalmasabbá az élete… Vajon mit tanulhat egymástól két különböző korból származó, de nagyjából egyidős fiatal lány? Mi a célravezetőbb módszer: görcsösen vágyakozni a szerelem után vagy nyugodtan megvárni, amíg ránk talál? Sophie Kinsella legújabb regényében a tőle megszokott öniróniával keresi a választ az élet nagy kérdéseire. A Boltkóros-sorozat népszerű szerzője számtalan bestsellerrel – Tudsz titkot tartani?, Kétbalkezes istennő, Emlékszel rám?– bizonyította már, hogy mindenkinél jobban ismeri a női lelket, és a legkilátástalanabb helyzetnek is képes meglátni a humoros oldalát.
Egyik ismerősöm ajánlotta nekem ezt a könyvet, ami természetesen felkeltette az érdeklődésemet, hiszen Sophie Kinsella Boltkóros sorozatával már egészen jó barátságot kötöttem. Az sem utolsó szempont nálam, hogy mindig is szerettem a kísértetes történeteket, filmeket. Szóval egyik nap ellátogattam kedvenc könyvesboltomba és engedvén a kísértésnek :P megvásároltam a regényt. Az első pár fejezet nem győzött meg igazán, kicsit döcögősen indult a történet, majd egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy már a felénél járok és besötétedett, ( kedvenc helyemen a kertben olvastam ). Egyre jobban csavarodott a történet, amiket nem utolsósorban jó nagy nevetésekkel fogadtam, majd nekem is kedvem lett volna Charlestont táncolni és bubifrizurát vágatni. Ami egyedül zavart, az a főszereplő mániákus önhitegetése, hogy a volt pasija még mindig szereti, annak ellenére, hogy soha nem hívta vissza,a sok sms-től amit Larától kapott új telefonszámot csináltatott plusz már randizni is kezdett és ennek ellenére főhősünk váltig állította, hogy ez akkor is igaz szerelem. Ami viszont nagyon tetszett azaz igazán bravúros befejezése a történetnek, amit persze nem fogok elárulni :P
Szóval mindenkinek ajánlom a történetet és utána garantálom, hogy talán kicsit másképp fogsz az öregebb rokonaidra nézni. :) 

Kedvenc szereplők: Sadie és Lara

10/9


Charleston:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése